geoszabó

 

Azt mondják, akinek a halálhírét keltik, az sokáig fog élni. Ha ez igaz, akkor Geoszabó László még jó sokáig közöttünk lesz és elhalmozza a világot néha kissé megbotránkoztató képeivel, verseivel. A művésszel a téli műtermében, egy kocsmában beszélgettünk három temetéséről, a híres-neves Gyöngy palacsintáról, az Alain Delonnal és Freddy Mercuryval való találkozásáról.

— Szabó László néven látta meg a napvilágot. Hogyan lett önből mégis Geoszabó László?

— Petri Gyuri barátom nevezett el Geoszabónak. Negyven évig volt ugyanis egy szakköröm, geo-bio szakkör. Szabó László meg sok van, mondta, miért nem leszek én Geoszabó. Hát az lettem. Eörsi Pityu barátom meg azt mondta rólam KNK vagyok, azaz kötet nélküli költő. Többször készültünk, hogy megjelenik egy kötet a verseimből, Petri Gyuri írt is egy gyönyörű előszót hozzá, de aztán meghalt Ott maradtam kötet nélkül. Eörsi Pityu is írt, aztán most úgy állok, nincs kötetem, csak két előszavam.

— A versírás mellett képeket is készít. Milyen témában alkot leginkább?

— Arról készítek képet, ami eszembe jut. Legutóbb Uri Geller jutott eszembe, ezért most róla készül egy kép. Sok olyan témájú alkotásom van, ami az emberek szemében félreérthető. Rengeteg például a fallikus rajzom. De én ezt nem, mint szexuális szimbólumot, hanem, mint a hatalom jelképét használom. Hiszen az emberiség már kettőszázötvenezer éve ábrázol ilyesmit. Persze rajzolok rombuszokat is, hogy az egyensúly meglegyen. A képeim nem mindenkinek tetszenek, de hát rá is van írva a plakátokra, hogy tizenhat éven felüli szabadgondolkodóknak.

— Alain Delontól egyszer kapott egy doboz bonbont, Freddy Mercury pedig megcsókolta a gyűrűjét. Hogy is volt ez?

Alain Delonnal a hetvenes évek közepén találkoztam. Éppen. KISZ-táborban voltam táborvezető, Esztergom búbánatvölgyben, amikor Delon egyik szeretője küldött nekem egy doboz bonbont Münchenből. A színész éppen Jugoszláviába igyekezett egy filmforgatásra, ez a hölgy azonban az indulás előtt megkérte, Esztergomon keresztül menjen. Delon ezt a mai napig tagadja. Nem mondja, hogy arra ment, pedig így történt. Az egész KISZ-tábor kijött. Emlékszem, játékból többször bemondtuk, hogy Brenner Krisztát várja Alain Delon a kapu előtt. Kriszta erre mindig kirohant. Mi pedig jót nevettünk. Egyszer aztán tényleg kint állt Delon a kapu előtt, akkor is bemondtuk, de Kriszta már nem jött ki. Csak a fél tábor. Kaptam tőle egy hatalmas doboz bonbont, meg egy puszit, ide ni! (Az arcára mutat.)

Freddy Mercury egy másik ügy. Egyszer régen elszegődtem segédmunkásnak a Fészek Klubba. Mosogattam. Két héttel később kineveztek éjszakai szakácsnak. Évekig ott ragadtam. Aztán megnyílt a Gyöngyösi utcában a Gyöngy vendéglő. Szerettem azt a helyet. Nagyon jó ételeket, méghozzá összesen százötvennyolcfélét találtam ki. Ilyen különlegesség volt többek között a Gyöngy palacsinta is. Mert ugyebár ha Gyöngy vendéglő, akkor Gyöngy palacsinta. Elmondom a receptjét. Az étteremben mindig maradt egy kis rizs, amit fel lehetett dolgozni. Na most ezt összekevertem cukorral és tejföllel, majd ezzel töltöttem meg a palacsintát. És tessék, kész is a Gyöngy palacsinta. Vitték, mint a cukrot. Na de ha ezt leöntöm csokimártással, akkor ez Extra Gyöngy palacsinta. Ha még ezen felül kívülre szórok egy kis zizit is, akkor kész a Zizilabor palacsinta. Ha az egészet leborítom tömény málnaszörppel, akkor ez az Angyalföldi Dörmögő Dömötör. Ha mézzel, akkor meg Angyalföldi Micimackó. Lehet variálni. Én megtettem. Hetvenféle palacsintám volt. Megesett, hogy húsz-harminc darabot elvittek belőle egy nap. A Zizilabor palacsinta messzire vitte a kocsma hírét. Aztán egy szép napon meglátogatott a veresegyházi asszonykórus. Ízlett nekik a palacsinta, ezért gyakran visszajártak. Néha a Janicsák is velük tartott.

Egyik nap jönnek az asszonyok, és mondják: Lacika drága, mi jövő héten fellépünk a Queen együttes előzenekaraként. Fogalmam sem volt, ki az a Queen, mondjuk nem is érdekelt. Aztán a kezembe nyomtak két jegyet. Elfogadtam, de nem mentem el. Inkább beosztottam magam aznapra. A koncert napján egy hosszú fehér autó megállt a vendéglő előtt. Kipattant belőle a veresegyházi asszonykórus, és rám kiáltanak: húsz adag Zizilabor palacsintát kérünk, de gyorsan. Még szerencse, hogy volt. Elmesélték, hogy megtetszettek a Queen együttes tagjainak, és bemehettek hozzájuk az öltözőbe. Beszélgettek, és szóba hozták a palacsintám. Így kerültem bele a buliba. A konyhalány tálalt, én meg szépen odaadtam nekik. Na most volt ott egy göndör hajú pacák. Megszólít: very beautiful ring. (Nagyon szép gyűrű.) És akkor fogta magát és megcsókolta. Én pedig megsimogattam a fejét, iszonyú kemény haja volt. Nem tudtam, ki az. Évekkel később az utolsó szerelmemmel éppen egy Queen-nótát hallgattunk, amikor kiderült, hogy Freddy Mercury fejét simogattam meg. Egészen odáig azt hittem, hogy a „Bohém Rapszódia" valami csehszlovák dolog. Na, szóval arcomon a puszi Alain Delontól, gyűrűmön a csók Freddy Mercurytól, ezenkívül én egy rozzant kémiatanár vagyok és kész. Maradjunk ennyiben.

— Ha jól tudom, nem csak kémiatanár, ugyanis számtalan tanári diplomája van. Majdnem a doktorit is megkapta. Aztán a sok diploma után még egy-két éves szakácsképzésre is beiratkozott...

— Szakács lettem a Fészekben, mint már említettem, de papírom nem volt róla. Ezért azt javasolta a góré, szerezzek szakmát. Be is íratott a Huba utcába, ahol azt kellett mondanom, hogy csak nyolc általánosom van. Csak így vettek fel. Ott aztán elvégeztem a két évet, rendesen jártam minden órára, levizsgáztam mindenből, amiből kellett.. Igazából mindegyik tárgyat taníthattam volna, kivéve a két alapszakmát, az ételkészítést és a vendéglátóipart. De most jön a poén. Letettük a szakmunkás vizsgát, megfőztünk a tankonyhán, azt lezsűrizték, és a végén beadtuk a személyi igazolványt. Kint várunk a folyosón, amikor kijön az igazgatóhelyettes — egész idáig Szabó voltam — és megszólal: Szabó úr, legyen szíves, jöjjön be. Ott ült az egész tantestület, és hirtelen nekem szegezték a kérdést: Kedves kollégai Miért nem szólt? Erre azt feleltem, hát miért kellett volna szólnom? Vegyék úgy, hogy én itt két évig hospitáltam. Így került az igazolványomba az ilyen-olyan tanár végzettségeim alá, hogy szakmunkás. El is kértem, amikor lejárt, mert ez olyan poén, bárkinek elmondanám, nem hinné el. Ezt látni kell.

— Háromszor temették el?

— Igen, és mindegyikről hiányoztam. Az elsőt úgy tudtam meg, hogy éppen Csepelen dolgoztam az iskolában. Az egyik gyerek kitalálta, hogy piarista gimnáziumban akar továbbtanulni. De mivel oda mégsem olyan könnyű bekerülni, gondoltam, felhívom Flórián-Szabó Zoltán barátomat, aki a rendház főnöke volt. Laci, te élsz? Mondja nekem a telefonban. Aztán folytatta, hogy 1981-ben ő celebrálta gyászmisémet a Mikszáth Kálmán téri Jézus Szíve kápolnában. Megnyugtattam, hogy még élek. A másodikról 1996-ban szereztem tudomást. Egy kocsmában az egyik cigány barátom kérdezi tőlem: hát Laci bácsi még él? Mert állítólag február 13-án volt a temetésem Csepelen. Valami Szabó Lászlót temettek el. És persze elindult a pletyka, hogy még az unokahúgom se ment ki a temetésemre, egyedül a szeretőm zokogott a sírom fölött Aztán a harmadikat egyik kedvenc tanítványom, Makai Szilvi mesélte 2006-ban. Őt azért szerettem, mert egyik karácsonyra vett egy seprűt az édesanyjának, és ráírta: Jó utat. Szóval ő mondta, hogy Laci bácsit már megint eltemették. Úgyhogy engem most már hagyjanak békén, egy temetésemen sem kívánok részt venni.

Szabó Viktória